Megköti a levegőben található szennyező anyagokat, allergéneket az a speciális textil termékcsalád, amelyet a Pécsi Tudományegyetem kutatói és egy helyi textilipari cég, a Rovitex szakértői fejlesztenek. Minden harmadik magyarnak okoznak valamilyen egészségügyi problémát vagy allergiát az otthonunkban, munkahelyünkön, iskolákban is előforduló káros anyagok. A betegségek elleni küzdelemben nagy segítséget jelenthetnek a különleges anyagból készülő függönyök, ágyneműk, terítők, amelyekre már most jelentős az érdeklődés Magyarországról és külföldről egyaránt. A Széchenyi Terv Plusz program keretében 356,34 millió forint európai uniós támogatás segítségével megvalósuló, hároméves projektben 2025-ben kerülhetnek piacra az első termékek.
Időnk jelentős részét töltjük olyan zárt légterű helyiségekben – például otthonunkban, munkahelyünkön, az iskolában –, melyek levegőjében nemcsak megtalálhatóak, de fel is halmozódhatnak különféle egészségkárosító vegyületek, részecskék. Ezek számos egészségügyi problémáért felelősek: minden harmadik magyart érintik a káros vegyületek, allergének okozta betegségek, például a bőrt, légzőszervrendszert, immunrendszert érintő allergiás reakciók.
A Pécsi Tudományegyetem kutatói és egy helyi textilipari cég, a Rovitex szakértői jelenleg olyan speciális textilipari technológia és textil termékcsalád fejlesztésén dolgoznak, amely alkalmas a légkörben található szennyező anyagok – toxinok, pollenek, allergének – megkötésére.
„A betegségek elleni küzdelemben nagy segítséget jelenthet a megfelelő textilipari termékek használata, hiszen a függönyök, ágyneműk, terítők nem csupán esztétikai célokat szolgálnak. A textilszálak óriási fajlagos felületük miatt meghatározó szerepet kaphatnak a helyiségek levegőjének javításában is. Erre világszerte egyre nagyobb igény mutatkozik” – vallja Romeisz Norbert, a Rovitex tulajdonosa-ügyvezetője. A cég 2007 óta piacvezető Magyarország és Kelet-Európa lakástextil-piacán, 6 külföldi leányvállalattal és saját gyártócsarnokkal rendelkezik.
„A speciális textilek jelentősen hozzájárulnak a zárt légterű helységek, otthonaink levegőminőségének javításához és a népbetegségnek számító allergia rizikójának csökkentéséhez. A fényáteresztő függönyből, fényzáró függönyből és ágyneműből álló termékcsaládot olyan különleges, strukturált felülettel rendelkező textilszálakból hozzuk létre, amelyek megkötik a káros anyagokat, e mellett pedig alkalmasak különféle hasznos vegyületek, akár illóolajok, szúnyog- és rovarriasztó szerek kibocsátására is” – tájékoztat Dr. Márk László, a Pécsi Tudományegyetem Analitikai Biokémia Tanszékének vezetője.
A nemzetközi piacon jelenleg nincs forgalomban hasonló textilipari termék, így a fejlesztők jelentős érdeklődésre számítanak a magánszemélyek mellett közintézmények, egészségügyi intézmények, magánkórházak, vállalatok, üzemek részéről is, Magyarországról és külföldről egyaránt. A Széchenyi Terv Plusz program keretében, 611,47 millió forint európai uniós támogatás segítségével megvalósuló, hároméves projektben 2025-ben kerülhetnek piacra az első termékek.
A Rovitex és a PTE évtizedes együttműködése alatt már számos hasonló, sikeres fejlesztés valósult meg. Nemrég kezdődött azoknak az antimikrobiális szöveteknek, textíliáknak a gyártása, amelyek a fertőző betegségek terjedése ellen használhatók. A cég és az egyetemi kutatók olyan impregnáló anyagot fejlesztettek ki, amely függönyökre és egyéb lakástextíliákra kerülve hosszú ideig véd a különféle bakteriális, vírusos szennyeződésektől, kórokozóktól, és visszaszorítja azok kialakulását is.
További információ:
A projektről bővebb információ a www.rovitex.com oldalon olvasható.
A Pécsi Tudományegyetemről
A Pécsi Tudományegyetem Magyarország első egyeteme, mely az ország több nagyvárosában, és az országhatárokon túl is rendelkezik kihelyezett képzési központokkal. Tíz karán tanuló mintegy 22 000 – köztük 4500 külföldi – hallgatójával hazánk egyik legnagyobb egyeteme, mintegy 7000 dolgozójával pedig a dél-dunántúli régió legnagyobb munkáltatója. Az intézményt a 21. század legmodernebb technológiáinak művelését, oktatását és kutatását magába foglaló dinamikus fejlődés jellemzi. Három Nemzeti Laboratórium és a Szentágothai János Kutatóközpont is e patinás intézmény falai közt működik. Sokszínű képzési portfóliója a közneveléstől a doktori képzésig terjed. A PTE-n szerzett diploma érték: az itt végzettek évek óta jobban keresnek az országos átlagnál. A modernkori pécsi felsőoktatás közelgő centenáriumát (2023) több tízezer volt és jelenlegi PTE-polgár várja.
A Rovitexről
Az idén 27 éves Rovitex 2007 óta piacvezető Magyarország és Kelet-Európa lakástextil-piacán. A több mint 3 milliárd forintos éves árbevétellel rendelkező cég közel 100 munkatársat foglalkoztat, 6 külföldi leányvállalattal és saját gyártócsarnokkal rendelkezik. Termékeit 900 hazai üzletben és 40 ország 3000 kereskedelmi egységében forgalmazza.